Lapp erdei csótány problémáról
GY.I.K > Csótányokról...

A lapp erdeicsótány nem csak városok zöldövezeti kerületeiben okoz kellemetlenséget, utóbbi években már a lakótelepeken is megtaláható kisebb parkokban, kertekben is találkozunk vele szinte mindenhol. Laikusok által, e fajok, könnyen összetéveszthetőek a közismertebb, a lakásokban, éttermek konyháiban, stb. kellemetlenséget okozó német csótánnyal! De míg a német csótány és az egyéb előforduló csótányfajok (konyhai) a szárnyukat nem képesek repülésre használni, addig a lapp erdeicsótányok nagyon jól repülnek. Főként a hímek, mert a nőstények inkább ugranak. Leginkább életmódjukban. Az erdeicsótány nappali életmódot folytat, és a lakások helyett, erdei övezetben, tisztások, erdőszegélyek, parkosított területek környékén él, az avar alatt érzi jól magát. Mindenevő, korhadékot, és kisebb rovarokat fogyaszt. Lakásban nem érzi jól magát, megjelenésük elsősorban véletlen berepülés által történhet. De rendszerint nem is az a gond, hogy a lakásba betéved. Hanem, ha tömegesen ellepik a kertet.
Mit lehet tenni e csótányfajok ellen?
A kert rendbetételével az avar állandó feltakarításával az életkörülményeiket nehezíthetjük meg, így ezzel is érhetünk el sikereket. Drasztikus példányszámcsökkenést a kerti környezet, épületek, társasházak területének nyitottabb, különösen az éjszaka folyamán megvilágított részein (bejártok, lépcsőházak lengőfolyosók, stb.) vegyszeres permetezésével is el lehet érni, de fontos tudni, hogy ez mindig csak egy adott időszakra, és területre koncentrálódik. Mivel szabadban élnek, vándorolhatnak, később visszajöhetnek, ráadásul az irtószerek aktivitási ideje jelentősen rövidebb ideig tart, mint zárt térben, ahol nincs kitéve csapadéknak, napfénynek és egyéb külső környezeti hatásoknak.
A lakásba való berepülés ellen egyedül a fizikai védekezés, a szúnyoghálózás az eredményes megoldás. Az esti lámpafényes szellőztetést érdemes kerülni, mert a fény csak jobban vonzza őket. Mivel a lakás nem természetes életközege, nem kell attól tartani, hogy tömegesen megszállnák a lakásokat.

Fontos javaslat!
Csótányfertőzöttség gyanúja esetén, használjunk ragadólapos csótánycsapdát, amivel könnyen ellenőrizhetjük a csótányok jelenlétét, előfordulásuk helyét, továbbá használatával segítjük az irtást végző szakembert a probléma beazonosításában, annak gyorsabb és hatékonyabb felszámolása érdekében. (Nagyobb üzletekben, gazdaboltokban, drogériákban, stb. beszerezhető.)!
LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA AKÁR AZZONNAL,
Segítünk a problémája megoldásában, majd a helyi körülmények ismeretében tanácsokat adunk, a későbbi kártevő problémájának megelőzését illetően.